Vörösmarty Mihály:
Gondolatok a könyvtárban
Hová lépsz most, gondold meg, ó tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betûkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentõ tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg Az állatember minden bûneit.
Erény van írva e lapon: de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szûz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény -- véres lázadók,
Hamis birák és zsarnokok mezébõl
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggatták,
Hogy majd belõle csínos könyv legyen,
Számon kívül maradtak: Ixion
Boszúlt vihartól ûzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengõk.
Az õrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldusasszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntösébõl
S most a szabadság és a hõsi kor Beszéli benne nagy történetét.
Hûség, barátság aljas hitszegõk
Gúnyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betûket a sápadt levél Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved.
De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága?
-- Ment-e A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsõbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bõszült kebele
Dögvészt sóhajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költõk mûveit,
S mit a tapasztalás arany Bányáiból kifejtett az idõ?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a szív égõ romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erõt, ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
