Kazinczy Ferenc: Bor mellett
Fogy az élet, s nemsokára
Szép korom majd elrepûl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dûl.
De borral sebes szárnyának
Lépvesszõket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
Ha iszom, kacaghatok.
Még most, hála istenimnek!
kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfoghassa
Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
Ki sziszeg titkon velem.
Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
Hajam barna fürtjibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
S pajkosodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
Nyilt karod között lelem!
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
