Arany János (1817-1882)

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Nemesi családból származott. Szüleitõl tanul írni, olvasni, hiszen szegénységük miatt nincs pénzük, hogy iskolába járhasson. Már 14 évesen pénzt keres, mint segédtanító. 1833-ban sikerül beiratkozni a Debreceni Református Kollégiumba. 1836-ban beáll vándorszínésznek. Ez mély nyomot hagyott benne (Bolond istók, 1873). Nemsokára hazatér, megnõsül, felesége Ercsey Julianna lesz.

1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatot hirdetett, amit Arany megnyert a Toldi-val. Sikerült a figurát mint a magyarság tipikus figuráját megalkotni: Toldi a nemesi származású, paraszti életformában élõ ember egy jellem lesz, mely magán hordozza a magyar ember nagy hibáit: a fékezhetetlenséget, az indulatosságot, a hirtelenharagúságot, de mellette az erényeket is: a büszkeséget és az anyaszeretetet. A Toldi sikere óriási lett, s így megszületik a folytatás is: Toldi estélye és Toldi szerelme. A Toldi estéjében az öregkorát meséli el. Toldi Miklós gyilkosságot követ el.

A szabadságharc bukása után Arany elsõsorban lírikus költeményeket írt. Elsõsorban az foglalkoztatta, hogy miért bukott el a szabadságharc, s ki érte a felelõs. A Letészem a lantot címû versben megkérdõjelezi, hogy érdemes-e a költészettel foglalkozni. A vers hangulatára a depresszió a jellemzõ.
1851-tõl Arany a Nagykõrösi Gimnáziumban tanít. Itt írja a legszebb balladáit: Walesi bárdok, Zách Klára, Mátyás anyja.

Arany balladáit megkülönböztetjük, mint korai (Szõke Panni), nagykõrösi (Ágnes asszony), öregkori (Hídavatás). Téma szerint osztályozva beszélhetünk történelmi (V. László), paraszti (Tengerihántás) és városi balladákról (Hídavatás). Az Arany-balladák egyik legfontosabb, középpontban álló problémája a bûn és bûnhõdés kérdése.

1960-ban Arany Pestre költözik, õ lesz az Akadémia fõtitkára. Jegyzetei szélére, papírdarabkára sokszor kisebb versikéket, rímpárokat írt. Ezt késõbb Akadémiai papírszeletek címen ki is adták.
1882. október 22-én bekövetkezett haláláig keveset írt. Õszikék címû verseskötete csak a halála után jelenik meg. Öregkori költészetének legfõbb vonásai a humor, az önirónia, az életbölcsesség. Versei ekkor: Ének az öregségrõl, Mindvégig, Epilógus, Tölgyek alatt. Az Epilogus versébõl jól látható, hogy igazában nem vágyott középpontban lenni. Úgy akart élni, mint egy nyárspolgár, akit nem érdekel a szellemi élet, csak a családja.