Arany János: A RAB GÓLYA
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrep?lne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
T?n?dik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.
Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerités, négy magas fal:
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
K?falon nem látni átal.
Még az égre fölnézhetne,
Arra sincsen semmi kedve:
Szabad gólyák szállnak ottan
Jobb hazába;
De hiába!
Ott maradt ?, elhagyottan.
Várja, várja, mindig várja,
Hogy kin? majd csonka szárnya
S felrep?l a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.
?szi képet ölt a határ,
Nincsen rajta gólyamadár,
Egy van már csak: ?, az árva,
Mint az a rab,
Ki nem szabad,
Keskeny ketrecébe zárva.
Még a darvak hátra vannak,
Mennek ?k is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja ?ket,
Mert tudja jól,
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költöz?ket.
Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!
Árva madár, gólya madár,
Sohse n? ki tollad, ne várd,
Soha többé, fagyos télig;
Mert, ha épen
N? is szépen:
Rossz emberek elmetélik!
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
