Berzsenyi Dániel: LEVÉLTÖREDÉK BARÁTNÉMHOZ
Ne kérdezd, barátném! mint töltöm idõmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgõmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.
Leplembe burkolva könyökemre dûlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merûlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Az õszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdezõ szárnyai
Visszahozzák éltem eltûnt örömeit.
Életem képe ez. -- Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
