Arany János: TOLDI
,Mostan emlékezem az elmult id?kr?l,
Az elmult id?kben jó Tholdi Miklósról...‘
Ilosvai.
Mint ha pásztort?z ég ?szi éjtszakákon,
Messzir?l lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-ölt? régiségben.
Rémlik, mintha látnám termetes növését,
Pusztító csatában szálfa-öklelését,
Hallanám dübörg? hangjait szavának,
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.
Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon;
Ha most feltámadna s elj?ne közétek,
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.
Hárman sem birnátok súlyos buzogányát,
Parittyaköveit, öklel? kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
,És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.‘
ELS? ÉNEK
,Nyomó rúdat félkezével kapta vala,
Buda felé azzal utát mutatja vala.‘
Ilosvai.
1.
Ég a napmelegt?l a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva f?szál a tors közt kel?ben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mez?ben.
Boglyák h?vösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.
2.
Ösztövér kutágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel:
Óriás szunyognak képzelné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.
Válunál az ökrök szomjasan delelnek,
B?gölyök hadával háborúra kelnek:
De felült Lackó a béresek nyakára,
Nincs, ki vizet merjen hosszu csatornára.
3.
Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;
Szörnyü vendégoldal reng araszos vállán,
Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán.
Széles országútra messze, messze bámul,
Mintha más mez?kre vágyna e határrul;
Azt hinné az ember: él? tilalomfa,
Ütve ,általútnál’ egy csekély halomba.
4.
Szép öcsém, miért állsz ott a nap tüzében?
Ládd, a többi horkol boglya h?vösében;
Nyelvel a kuvasz is földre hengeredve,
A világért sincs most egerészni ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
