Juhász Gyula: Fehér éjszakák
Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk még sz?z és beteg,
Mikor fehérek még a remények,
Mikor bárányok még a fellegek?
Ismered-e a könyvek közt virrasztást
S a könnyek közt virrasztást ismered?
Mikor a csönd elringat puha karján
És várnak ránk nagy ismeretlenek?
Az éj körülfoly, mint valami tenger,
Ó tengerek, álmok, könnyek, bet?k,
Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
Ó távol partok, távol heged?k!
Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
De még csalódni korán lesz, korán,
Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
Az a sz?kés, vagy az a halovány?
Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
Engem ti nem ringattok már soha.
És nem borít el a fehér remények
S fehér virágok csöndes zápora.
Szelíd igába nem fognak a könyvek
S a könnyek áldását nem ismerem
S nem nézem a rámragyogó jöv?nek
Kék csillagát a fehér éjeken...
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
