Weöres Sándor: Suhanás a heged?kön
Bomló fehér amint lebeg? törzs alatt
izzó s?r?södés éle rásujt, remegve
leveg?-lombu fák, a test-nélküli penge
üres szívébe szel, sértetlenül halad,
híg eleven ezüst és forró jég szaladm
de sehol senki sincs, már csak önmaga leple,
megkétszerezve a feledést is feledve
buknak álmukba, ? mégtöbb jelet mutat:
„...mind ismerem, pedig nem látok a hegyekre,
füröszt? köd fedi szemérmes arcukat,
látóhatárra mint hosszú csorba bögre
a k?szál-sor vonúl! falak közt hódolat
e magas sz?zekig magából mér utat
és ráforr, este van, az átkékült üvegre.”
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
