Omar Khajjám: RUBÁÍK
(Baktay Ervin fordítása)
1.
Midõn tavasz napja ragyog fenn az égen,
Bort és forró ajkat nyujt felém a szépem, –
Nevezzen akárki hitetlen kutyának,
Ha az Éden akkor eszembe jut 2.
Karaván az élet s az útja gyötrelem,
halad. – pohárnok, híven velem,
Töltsd meg a kupámat borával
S a közelgõ hajnalt ne jelentsed nekem!
3.
Egek sólyomként szárnyaltam,
Hogy az emberi sors könyvét elragadjam...
Ám ami bennem él, nem érti azt senki
S nem lelem az ajtót, mit balgán otthagytam...
4.
Rozzant csapszék csupán ez a tágas világ,
Éj és nappal õrzi két keskeny ajtaját;
Benn dáridó zajlik, a kocsma kedvre hív:
Alatta csont porlad, künn a sakál kiált.
5.
Barátaim, akikkel a Lét borát ittam,
Elhagytak már régen. Õk kifogtak rajtam;
A Halál kinyujtá a kezét feléjük,
A kupát és elmentek halkan.
6.
Végítélet napján, ha majd felkél a holt,
Megleli ismét, mi sírjában vele volt;
Ha igaz ez, akkor temessetek mellém
Szép fiatal lányt és édes sirázi bort!
7.
hasad és a kocsma már nyitva áll,
Hang szól: Hívek, az idõ tovaszáll!
Oly gyorsan fogy az Élet kelyhe,
S a végsõ pohárban bús Halál ürme vár!
8.
Khajjám a bölcseség sátrát soká varrta,
Kínok tüze mégis perzselte alatta;
Élte fonalát már eltépte a És bukott adósként a Kufár eladta...
9.
Mégis visszajöttél, ó elveszett lélek!
Neved elfeledték, rólad nem beszélnek,
Pata lett körmödbõl, füled nõtt,
Szakállad pedig most hátul int a szélnek!
10.
Az Égi Kerék, mely bámulatba Varázslámpa csak, mely még titkot se rejt:
Napunk a mécs benne, a világ az ernyõ,
Táncot árnyak gyanánt minden rajta lejt.
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
