MEGTÖRT VARÁZS
(lélekig fájdalmas üzenet)
Eljött az éjfél s beles a sötét lélek-ablakon
Esõ zuhog, sûrû nagy fekete esõ, monoton.
Kettétört a varázs édes-izgalmas bûvköre
S tompa húrja sajdul-zendül szomorú lelkemnek.
Félek, talán többé már nem pengethetem soha,
Nehéz, fájó szívem fáradtan-lomhán megdobban.
Lelkem titkos zúgának örökkön szunnyadó álma
Gonosz lidércek kegyetlen fényének marcangja.
Szép volt, be kár, az álom-lovag tüstént elillant
A röpke öröm édes kelyhe kiürült egy perc alatt.
Gonosz árnyak tréfát ûznek kegyetlen-kacagva
S zokogva zokogom: én pedig ezt nem akartam!
Tudom: a ritka csillag itt volt, lebegett felettem,
Isten-küldte drága fény átölelte lelkemet.
Felé nyújthattam volna vágyva-remegõ tenyerem,
S mit tettem? Csak hullni hagytam fénytelen.
Hívó lobogó tûz soha többé már nem lobban?
Óh, én kétkedõ féreg mit tettem akaratlan?
S most a rokon-lelkek együtt zendülõ harmóniája
Nem más mint szakadt húrok nyekergõ kínlódása.
Mit ér a bölcsek bölcsessége?! Óh, hasztalan
Ha egy ritka drágakincset meggondolatlan Elmúlt az éjfél… s a reggel sem hozott változást…
Esõ zuhog, nagy fekete esõ… Se csillag, se napsugár (?!)…
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
