Radnóti Miklós (1909-1944)


1909-ben született Budapesten. Születésekor édesanyja, Grosz Ilona, és ikertestvére is meghalt, amit õ csak iskolás korában tudott meg. Ez a tragédia egész életére nagy hatással volt. Apja hamarosan újranõsült, Molnár Ilonát vette el, akiben Miklós szeretõ anyára talált. Született egy testvére is, Ágnes, akirõl az Ikrek hava címû önéletrajzi visszaemlékezésében, amelyben a gyerekkorára emlékezik vissza, oly sok jót írt. Apja 12 éves korában meghalt, így nagybátyjához került, aki támogatta tanulmányaiban. A középiskolában ismerkedett meg Gyarmati Fannival, akit rajongásig szeretett, s aki ihletõje lett Radnóti hitvesi lírájának. 1930-ban Szegeden felvételt nyert a magyar-francia szakra, s még ez évben adta ki elsõ verseskötetét, a Pogány köszöntõt. 1931-ben kiadott kötete miatt (Újmódi pásztorok éneke) perbe fogták, a királyi fõügyész a kötet elkobzását rendelte el, s 8 napi fogházbüntetésre ítélte, de fellebbezés után felfüggesztették.

1934-ben tette le a bölcsészdoktori szigorlatot, s 35-ben szerzett tanári oklevelet. Hitler hatalomra jutásakor (1933) megérezte a veszélyt, s zsidó származása miatt, tanulmányai befejezése után nem is tudott elhelyezkedni. 1935-ben jelent meg az Újhold címû kötete, mely elsõ jelentõsebb kötete volt. Ebben már érzõdik a hitleri hatalomtól való félelme: megjelenik verseiben a halál, ami egyre jobban fenyegeti õt és az egész világot. Szívós ellenállásra kötelezi el magát, s nem lesz pesszimista, hanem hisz a diadalmaskodó erkölcsi erõben. Ebben az újra és újra megvívandó harcban lesz lelki társa és segítõje hitvese. A haláltudat és az életöröm, amit csak a család nyújtott neki, egyszerre van jelen életében s legutolsó verseiben is. 1936-ban adja ki a Járkálj csak, halálraítélt! címû verseskötetét, amiért 37-ben Baumgarten-díjat kapott. 40-ben adta ki az Ikrek hava c. kötetét, de ekkor már inkább csak fordításaiból tudott megélni. Apollinaire és La Fontaine válogatott mûveit fordította, s adta ki.

Igazi szenvedései a háború kitörésével kezdõdtek el. Egyre gyakrabban hívták be munkaszolgálatra a háború elhúzódása miatt, amit egyre nehezebben tudott elviselni. Leghíresebb mûveit ez idõszak alatt írta meg, a 8 eclogát, melyekben folyamatosan érzékelhetõ, hogy hogyan érzi egyre reménytelenebbnek a sorsát. A versekben megjelenõ hitvesi alak tud egyedül erõt adni neki. Az utolsó versekben, amikor már egyre jobban érzi a halál közeledtét, eltûnnek a verseibõl az idillikus képek, s teljesen elégikus hangvételûek lesznek. A klasszikus formához nyúl vissza, amely már alaptulajdonsága által tartást ad a verseknek.

1944. május 18-án kapja meg az utolsó behívót. Társaival együtt a szerbiai Bor városába viszik. Ott írja meg utolsó verseit. Mikor a német csapatok visszavonulóban vannak már, s felszámolják a táborokat, az a rémhír terjed el, hogy két részre osztják a tábor lakóit, az elsõ csoport elmegy, de aki a második csoportba kerül, azt ott helyben kivégzik. Radnótinak sikerül az elsõ csoporthoz bekerülnie, s így õ is elkezdi a menetelést a magyar határ felé. Szerencsétlenségére a második csoportot a szerb partizánok pár nap múlva felszabadítják, s így azok életben maradtak. Menetelése alatt írja meg a Razglednicákat, melyeket egy kis noteszban jegyez fel. A menetelésben teljesen elfáradt embereket Gyõr mellett sorra agyonlõtték. Az utolsó versei csak 1946-ban a tömegsír exhumálása után kerültek elõ a Bori noteszbõl.

Radnótinak egész életében a világ ellen kellett küzdenie, melyben csak egy hely volt, ahol megpihenhetett: a szeretõ hitvesi kar, mely végig segítette, s újra és újra erõt adott neki, hogy felvegye a világgal való küzdelmet.