Radnóti Miklós: A' la recherche...
Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költ?kkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündökl? asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?
Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelz?k ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.
Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a t?zben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamez?kön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ? ügyük ott lenn, s most a szabadság angyala ?rzi nagy álmuk az éjben.
S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal n?k
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündérléptü leányok a háboru hallgatag évei közben.
Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem ?rzi kezük szoritását,
m?vük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.
Hol van az éj? az az éj már vissza se j? soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. Ülnek az asztalnál, megbujnak a n?k mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erd?kben s idegen legel?kön alusznak.
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
