Radnóti Miklós: NEM BÍRTA HÁT...
Dési Huber István emlékére
Nem bírta hát tovább a roncsolt szív s tüdõ
a multat és e bomlott éveken
virrasztó gondokat, hitet, csalódást,
nem bírta más, csupán az értelem,
s az bírta volna még. De megszökött a test,
szived megállt, a festék megmeredt,
üres maradt a karton és a vászon,
kezed nem méláz már a lap felett;
árván maradt világod és világunk,
sötéten színes, fölmért s tág világ;
bivaly, ló, munkás, költõ sír utánad
s a dési templom és a dési fák.
A sorsod ellenére voltál mester
és példakép. Hivõ, igaz, okos;
a munkáló idõ emel ma már;
hiába omlik rád sír földje most,
a dolgozók nehézkes népe feldobott, csodálatos roncsát a szörnyü tenger,
hû voltál hozzá s hozzád az kegyetlen,
de megtanul majd s többé nem felejt el.
S ha megtanult, úgy látja majd, ahogy te,
a külvárost, a tájat, társait;
mindegy, koporsót, korsót mond a kép,
vagy tûzfalat, mert minden arra int:
"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
