Babits Mihály: A Danaidák
Lenn a csöndes alvilágban, szellõtlen, bús alvilágban, asphodelosok
között, hol asphodelos meg se moccan, gyászfa nem bókol galyával,
mákvirág szirmát nem ejti, mert a szél ott mélyen alszik, alszik
asphodelos ágyban, mélyen alszik, nem beszél,
hol a tók acéltükörként mozdulatlan elterülnek, pillák könnyen
szenderülnek, mert a pillák legyezõje, habszövetnek fodrozója
sohase jár ott, a szél;
óriási amphorákba, alabastrom amphorákba ötven asszony, bûnös asszony
karcsu vázát megmerítve, majd merítve, majd ürítve kárhozott bús
ötven asszony mindörökre töltöget,
ötven kárhozott bús asszony óriási alabastrom amphorákba mindhiába
töltögeti drága nedvét, drága Léthébõl merített sohasem elég
vizet.
Óriási karcsu gyászfák ágaikat sohse rázzák: -- minden águk egy-egy
lélek, öngyilkos bús régi lélek, mely most néma fán tenyész
érzõn, mégis öntudatlan nyujtja lombát mozdulatlan, mozdulatlan és
sötéten, át a réten,
át a réten, hol a Léthe (mert e rét a Léthe réte) száz belémosott
bünöktõl szennyes vízzel, elfelejtett õs bünöktõl szennyes vízzel
körbe folyva nem enyész,
nem enyész, nem ér tengerbe, hanem hétszer körbe-körbe, vissza
önmagába: ottan ötven asszony kárhozottan ötven órjás amphorába
mindhiába, mindhiába tölti könnyét és vizét,
majd merítve, majd ürítve, mindhiába, mert az ötven bûvös edény
tölthetetlen, mint a tenger önmagától megapad és elhúzódik és az
ötven bûnös asszony Léthe vizét alabastrom amphorákba mindörökre
csak hiába tölti szét.
Ötven asszony, alabastrom testtel, ébenszínû hajjal érzõn, mégis
öntudatlan öntögetve szakadatlan félig értett dalra kel,
ötven kárhozott bús asszony felvilágból lehozott és lelkeikbe
visszajáró félig értett félemléket fojtott hangon énekel:
>>Meggyilkoltuk férjeinket, ötven daliás nagy férfit és szerettünk,
csak szerettünk, Isten tudja, kit szerettünk, vágykancsóból
merítettünk, merítettünk, ûrítettünk, fenn a zöldvilágu földön,
az aranyos nap alatt --
>>Régi szavak járnak vissza elsötétült lelkeinkbe, mint sötétben nagy
szobákba utcáról behullott fények; mit jelentenek? hiába próbálunk
rá emlékezni; mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és
ölelni? a homályban mindhiába kérdezzük az ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
