Babits Mihály: Óda a bûnhöz
Elbízott erény! hizelegve gyávább
s korlátoltabb lant rezeg udvarodban:
ámde nem tisztább! Az enyémet néked
ajzza, nemes Bûn,
még ifjú izmom. Neked égõ csokrot
soha nem látott faju új virágból
áldozok, melyet szakadékok ormán
csentem a földbõl
vakmerõ kézzel, veszedelmes úton:
bódító sötét liliom keresztjét,
vérvörös hunyort, s örökös virágu
áloe-pálmát.
Nem neked, természet öröklött bûne,
szerelem, romlás buja zöld hinára,
nem gerincivó Cytherea, néked
mennyei kéjhölgy!
Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás,
nem rut fösvénység, feneketlen bírvágy,
nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség,
csökönyös önkény
s orvosolhatlan butaság! nemünk nagy
szennyesládaját teletöltõ! moslék!
hitvány szemétdomb! Sohsem érdemelték
nagy nevedet, Bûn!
Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor,
te vagy az erõs, te vagy a kiváló,
villogó fejszéd a sürûn járatlan
új utakat tör.
Bûn, bûnnél százszor rokonabb erénnyel
mégis bûn, nagy bûn a buták szemében,
kik kopott párnán a sötétben ülnek,
félnek a fénytõl.
Ámde bátran én teneked szegõdöm,
szolgáid legszebb javadalma, nagy Bûn,
add fényes fejszéd a kezembe! Kenj be
torna-olajjal!
Ó fogadd ifjú, de derék erõmet!
Rontok, építek! Zuhanó szekercéd
fénye hullócsillaga tõlem ejlik,
mert te vagy a nagy,
te vagy az erõs, te vagy új és bátor:
Gallián Caesart te vezetted át és
új aranymezõt keresõ, te leltél
Amerikára.
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
