Áprily Lajos: Antigoné
A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényû Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szõke por éjjel be fogja
temetni könnyû lábnyomom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyûlölet?
Én gyûlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az õsöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Itt meg kell halni: Dike fénye
ki tudja, meddig nem derül,
mikor lesz embernek reménye
testvért szeretni emberül?
De lenn, törvények átkozottja,
majd új világról álmodom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
