Füst Milán: EGY RÉGI KÖLTÕ MÛVE: ÓDA A FEJEDELEMHEZ!
Magas Fejedelem! Fenkölt személyed
Nem tudja tán, míly rosszul megy sorom!
Egy költõ vagyok én a nép közül, - bús szolgád!
Ki dicsõséged zengem folyton s búsan
Egyre búsabban Tiédet és a magas Istenét! S szavam
Nem hallod meg ó jaj nekem, soha!
Ó nem hallod soha!
Ezüst trónusodon naphosszat gondolkodva ûlsz s komoran
Vívódol is, hogy mi jót tégy e népen, mivel enyhítsd
Büntetéseit, miket az Isten mért ki rá!
S hogy mikép oldanád meg kemény ostora csomóit!
Jó fejedelem!
Vidúlj fel kérlek és nevess: tekints énreám, a szegényre,
Ki lantomat jajgatva pengetem,
S ki nevetséges már, hogy mennyit szenvedék!
Tán púpos vagyok én, hogy megvet minden asszony s egyik szemem kancsalít?
Féllábam görbe tán, hogy egyre botlik, merev már s húz a sír felé?
...Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot!
...Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek mind s kegyetlen zsidók!
Ó jaj... de kifáradtam már! A szenvedés
Eloltja jajgatásom rõt tüzét, eloltja
Halálfélelmemet!
Való: az asszonyok aranyba foglalt gyöngyök! És való:
Ezüsthabos aranyszövetbe' járnak s kebleikre
Tûzszinû virágot tûznek estelente. - Mérges kútból,
El nem tagadhatom: irígy bánatból kelt e sok panasz!
Ámde az én derekam is Isten remekmûve asszonyok!
S mint aki mély-álmában fázik, mint a mécses lángja úgy didereg, lobog
Megpróbált lelkem! - Vörös fenn a hold sarlója éjjelente
Szenvedéseim forró lehelletétõl! S pokoli két vörös szem repûl
A magasságba' fenn és nézi fájó életem... Nagy Király!
Ne gondolj rosszat énfelõlem s üldözõimet
S a rémeket, kik hátam megett sugdosódnak,
S kik hátamat már régen csiklandozzák sugdosásaikkal...
Légy igazságos, nagy Király!!!
S ítéld halálra õket!
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
