Füst Milán: "HA CSONTJAIMAT MEG KELLETIK ADNI"
(Arany)
Vad iramban fut e vad fogat.
És mintha biztos célba vinne, jó födél felé:
Befut az aggság, kórság, a foghíjasság öveibe
S majd a nemlét boldog õslakói közt megáll.
Nem baj, nem sirok. - Oh fussatok hát vad lovak
S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon,
Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a vadászé,
Ki ölni megy el, nem fél, - nem tekinti fenn a Teremtõt,
Nem lesi arcát, borus-e s hogy mint itél, mikor kirepül majd ama golyó?...
De így szól: ez a rend! - Meg kell hoznom az áldozatot, meg kell halnom,
Ki voltam éhes, mint a kigyók,
Lusta, mint a krokodílus
S pusztitó kedvû, mint az apokalipszis sárga lovasa
S a mohóság vad foltjai mozdúltak meg a szememben.
Hát ennen balsorsodat siratod?
Tekintsd az ég madarát, ki segit annak, ha sikolt?
Vedd a tölgyet, az órjást, mikor nyögve törik el a viharban,
Tekintsd a borjat, amely még szopna s a hídra viszik
És minden egyebet, ami szomorún megy nem áhitott célja felé...
S a vijjogó keselyûkrõl ird majd meg végül is hymnuszodat e világon s arról,
Hogy szebbnek itéltetett a tört szem itt, mint a ragyogó.
...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Go to begin of the document
Go to previous page
Go to next page
Go to the end of document
